A helyi építési szabályokat nem írja felül a CSOK

A helyi építési szabályokat nem írja felül a CSOK

CSÖMÖR – Lakossági fórum A Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) rendelkezései nem írják felül a települések helyi építési szabályait – jelentette ki Tuzson Bence, 2016. március 8-án, Csömörön, a Zöldfa étteremben megtartott lakossági fórumon.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára, a Pest megyei ötös választókerület országgyűlési képviselője tájékoztatta a mintegy hatvan érdeklődőt, a csaknem kétórás esemény alatt.

Kiemelte, hogy ikerház építhető a CSOK támogatásából, ám csak abban az esetben, ha a két lakás fizikailag különválasztható, külön bejárattal, és ami a legfontosabb, a két lakásnak külön helyrajzi számot kell kapnia.

Azonban éppen Csömör példázza, hogy a település érvényben lévő helyi építési szabályzata tiltja az ikerház építését, így ez esetben helyben e célra nem vehető igénybe a CSOK.
Tuzson Bence egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Bank napokban napvilágot látott állásfoglalása szerint a CSOK 10 millió forintos támogatási összegét a pénzintézeteknek el kell fogadniuk önrészként a 10 millió forintos kedvezményes kamatozású, legfeljebb 10 millió forintos hitel igénylésekor.

„Ez ügyben éppen ma tárgyaltam és egyeztettem a Magyar Bankszövetség illetékeseivel. Ebből az derült ki, hogy a bankok ahol már megszületett a három gyermek, nem látnak problémát a CSOK támogatás hitel önrészként történő felhasználásával kapcsolatban. Azonban aggályaikat fogalmazták meg abban az esetben, ha az igénylők úgy vennék igénybe a 10 millió forintos hitelt, hogy még nem születtek meg a gyermekek. Mivel – megfogalmazásuk szerint – ez esetben, ha az igénybevevők önhibájából nem teljesülne a 10 éven belüli gyerekvállalás, akkor visszafizetési kötelezettség keletkezik. Az ezzel kapcsolatos bonyodalmakat pedig a bankok szeretnék elkerülni” – emelte ki az országgyűlési képviselő.

Az államtitkár megerősítette, hogy a három gyerekesekre vonatkozó plusz 10 millió forintos hitelt nem kötelező igénybe venni a jogosultaknak, sőt annak csak egy részét is igényelhetik a pénzintézetektől.

Tuzson Bence rámutatott, hogy a bankok a CSOK támogatásánál nem vizsgálhatják, hogy reális-e az a költségvetés, amit az építendő házhoz kikalkulált az igénylő. Ezzel szemben a hitelnél már alaposan utánanéznek, hogy nem túlzó-e a költségkeret, mivel a kölcsön folyósítása és annak visszafizetése már a bankok üzleti kockázata.

A két CSOK rendelet megalkotásánál aktívan résztvevő jogász emlékeztetett arra, hogy a pénzintézetek mind a támogatás, mind pedig a hitel esetében utólag, a számlák benyújtása után fizetnek. Ezzel kapcsolatban egy érdeklődőben felmerült a kétely, hogy a bankok a számlák benyújtása után nem fognak-e az elfogadhatónál hosszabb ideig várni a pénz folyósításával.

„Ez ügyben is folyamatosan egyeztetünk a Bankszövetséggel, amelynek vezetői ígértet tettek arra, hogy a pénzintézetek a lehető legrövidebb idő alatt – a számlák formai és hitel esetében tartalmi átvizsgálása után – utalni fogják a támogatás, vagy a hitel részösszegét” – emelte ki Tuzson Bence.