A műugrók már teljesen belakták a „Buborékot”

A műugrók már teljesen belakták a „Buborékot”

A műugrók masters korosztályának téli országos bajnoksága több mint egy egyszerű verseny, hiszen ezen egyrészt a szabadidős sportolók is elindulhatnak, másrészt ez egy komoly felkészülés a júliusi budapesti világbajnokságra is, amelynek lesz egy masters versenyszáma is – jelentette ki Tuzson Bence, a Magyar Műugró Szakszövetség elnöke, 2017. február 4-én.

A margitszigeti Széchy Uszoda „Buborékjában”, a masters korosztály február 4-5-i téli országos bajnokságának kezdete előtt, Tuzson Bence, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár gratuláló leveleket adott át a 2016. évi londoni Masters Európa Bajnokságon sikereket elért hazai sportolóknak.

  • Pálfi Mariannak, aki 1. helyezést ért el a toronyugrás 55-59 évesek korcsoportjában,
  • Hessky Eszternek, aki 3.helyezett lett 3 méteren, a 45-49 évesek korcsoportjában,
  • Konkoly Jánosnak, aki bronz érmet vehetett át, 1 és 3 méteren a 75-79 évesek korcsoportjában, valamint
  • Sárközy Szilviának, akit csak egy versenyző tudott megelőzni, 3 méteren, a 40-44 évesek korcsoportjában.

A műugrók elnöke kiemelte: „Nagyszerű érzés kimondani, hogy a ma díjazott versenyzőknek érmes esélyeik vannak a nyári világbajnokságon is. Öröm látni, hogy a Buborékot már belakták a magyar műugró sportolók. Rengeteg gyermekkorú sportolót látok most is. Fontosnak tartom kiemelni, hogy most már a téli hónapokban is tudják művelni ezt a gyönyörű sportágat, mely azt is jelenti, hogy a sportoló kisgyermekeket nem veszítjük el, és ezzel biztosíthatjuk a sportág jövőjét is!”

„Az augusztusi budapesti világbajnokságra készülő versenyzők számára az OB a felkészülés fontos állomását jelenti, hiszen nem sok lehetőségük van a versenyhangulat megtapasztalására. Ennek ellenére az utóbbi évek világversenyein a magyar masters ugrók igen szép helyezéseket értek el” – emelte ki Tuzson Bence.

Galéria

A csapat legidősebb tagja Konkoly János, aki már az 1960-as római olimpián toronyugrásban és műugrásban is indult, többszörös világbajnoki érmes. Farkas Andrea, Sárközy Szilvia és Pálfi Marianne masters világbajnokként készül a hazai versenyre. A legnagyobb számban azonban olyanok indultak a mostani OB-én, akik amatőr szinten sportolnak. A legidősebb női versenyzőnk, Haász Magdolna 9 éve, 63 évesen kezdett el ugrani és a 2012. évi Világbajnokságon már ezüstérmet szerzett. Nem mellékesen lánya, Haász Katalin olimpikon, Kormos Villő és Fazekas-Gondos Flóra edzője, unokája pedig az ifjúsági keret tagja. Kormos János, Kormos Villő édesapja, masters világbajnoki bronzérmes 50 évesen irigyelte meg lánya sikereit. Ebben az évben először már toronyugrásra is készül.

A versenyre rekord számú nevezés érkezett. A masters versenyszámban 25 éves kortól 80 feletti korig indulhatnak sportolók, 11 kategóriában négy évenkénti bontásban. A hazai rendezésű világbajnokság – az új, minden igényt kielégítő műugró medencével – csak tovább lelkesíti a magyar csapatot, és reményeink szerint augusztusban is jó helyezésekkel bizonyítják, hogy 25 éves kor után is van élet! A FINA Masters Világbajnokságon a műugrás megméretéseit augusztus 7. és 13. között Budapesten, az új Dagály uszodában bonyolítják le.

A Tuzson Bence hathatós közbenjárására, 2016. október 19-én adták át, az Európában teljesen egyedülálló létesítményt, amelyet magyar mérnökök terveztek és a Graboplan Kft. magyar szakemberei építettek fel. A 17,5 méter magas építmény a jó hőszigetelés érdekében dupla-falú, így olcsóbb az üzemeltetése, mint egy átlagos felfújt sátornak, illetve viharos szélben is megáll. “A kormány190 millió forint támogatást biztosított a létesítményhez, amelyet bármikor le lehet bontani és fel lehet építeni” – mondta Tuzson Bence az átadáskor.

A beruházással az első hazai fedett műugró helyszín jött létre, így nem csak nyáron lehet gyakorolni a magyar sportolóknak. A buboréknak nevezett sátorban négy egyméteres és három háromméteres elugró hely van, továbbá a toronyból 1, 3, 7,5 és 10 méteren van ugróhely.

2017. február 4.