Bakondi György: a kötelező betelepítési kvóta súlyosan veszélyeztetné belbiztonságunkat

Bakondi György: a kötelező betelepítési kvóta súlyosan veszélyeztetné belbiztonságunkat

A kötelezőbetelepítési kvótának súlyosan kedvezőtlen hatásai lennének Magyarország belbiztonsági helyzetére, kulturális és történelmi hagyományaira, sőt nemzetállami létére is – jelentette ki Bakondi György, szeptember 22-én, Dunakeszin. A miniszterelnöki belbiztonsági tanácsadó, Tuzson Bencének a Pest megyei 5. számú választókerület országgyűlési képviselőjének volt a vendége, a „Védjük meg Magyarországot” országjáró fórum sorozatának dunakeszi állomásán.

A helyi Kőrösi Csoma Sándor általános iskola aulájában megrendezett eseményen Dióssi Csaba Dunakeszi polgármestere bevezetőjében kiemelte: négy gyermek édesapjaként felelősen gondolkodva, hogyha most rossz döntést hozunk, és hazánkat elárasztatnák menekültekkel, akkor azt még gyerekeink, és unokáink is meg fogják sínyleni. Hogyha a népszavazáson nem tudnánk erőt felmutatni, akkor a legrosszabb forgatókönyv szerint dönteni kellene, hogy mely települések, mely ingatlanjaiba fogjuk letelepíteni a migránsokat. Remélem, nekem – Dunakeszi első embereként – sem kell ilyen döntéseket meghoznom, mert eredményes lesz a népszavazás.

Tuzson Bence kifejtette: E probléma belbiztonsági vonatkozásaihoz a leginkább honunkban, ma Bakondi György ért, így megtiszteltetés, hogy tőle első kézből kaphatunk tájékoztatást. Közel van ide Fót, ahol a kiskorú migránsok vannak elszállásolva. Kevesen tudják, hogy átmenetileg ott tartózkodott az a baltás bűnöző, akit pár hónapja Németországban tartóztattak le egy vonaton. Európa szerte azt látjuk, hogy a terrorcselekmények, és bűnesetek közvetlen összefüggésben vannak a bevándorlókkal. Az EU kvótarendszere azért is veszélyes, mert ezt a még a Szíriában, Líbiában, Törökországban, vagy Görögországban lévő migránsok úgy értelmezik: van értelme útnak indulniuk, hiszen várják őket.

 

Bakondi György kérdéssel kezdte előadását: Akarjuk-e, hogy Magyarország vallása, kultúrája, nyugodt élete megváltozzon? Mert ahol Európában befogadtak bevándorlókat, ott egyértelműen romlott a közbiztonsági helyzet, nőtt a félelem, a bizonytalanság. Kevesen tudják, hogy tavaly 500 ember kapott menedékjogot Magyarországon, az idén pedig már 300! Ez is azt mutatja, hogy hazánk igenis szolidáris, és akiket megillet, azokon segítünk.

Az EU migráns politikájának hibái ma már nyilvánvalóak. A belbiztonsági helyzet ugyanis egyértelműen romlott a befogadó országokban. Nyugat-Európa önsors-rontó módon nem védekezik, ám hazánk elhatározta: megvédi magát, és bebizonyosodott, hogy határvédelem nélkül nincs belbiztonság sem. Az EU vezetőinek elgondolása szerint felső határ nélkül mind be kellene fogadni a bevándorlókat. Sőt Brüsszel még meg is könnyítené a már ott lévők családegyesítését, valamint a gazdasági migránsokra is kiterjesztenék a befogadást, nemcsak politikaiakra.

„Mi azt mondjuk: az EU-nak képesnek kellene lennie megvédeni határait, az unión kívül nagy menekülttáborokat kellene létrehozni, és a biztonsági szűrést ott kellene elvégezni, így csak azok juthatnának be az EU területére, akik valóban politikai üldözöttek. A népszavazás a legdemokratikusabb módja egy közösség véleménynyilvánításának. Az EU-ban először lenne e kérdésről népszavazás. Azért fontos hogy október 2-án népszavazás legyen, mert ebben a hónapban még radikálisabb politikai döntéseket tervez hozni az EU Tanácsa. Ezért is komoly a tét. Fontos, hogy a mi magyarok éljünk döntési jogunkkal.

A migránsok között többféle csoport létezik, akik komoly belbiztonsági veszélyt jelentenek. Egyrészt a katonai kiképzést kapott és már harcokban részt vettek, másrészt az iraki, szíriai és líbiai titkosszolgálatok volt tisztjei, akik irányítani, és szervezni tudják a terrorcselekményeket. Harmadrészt az európai viszonyokban csalódott, iszlám radikális ágához tartozószunniták. Negyedrészt azok a fiatal muszlimok, akik már itt születtek Európában, és akik úgy érzik előrehaladásuk sikertelenségének az oka, vallásuk. Az iszlám terroristák ez utóbbiak között folytatják hittérítő tevékenységüket. Akik az elmúlt hónapokban a terrorcselekményeket elkövették, azok jelentős része alvó ügynök volt, akik régóta Európában élnek, beilleszkedtek, de amikor szükség volt rájuk, készek voltak gyilkolni.

A magyar kormány alapvető célja, hogy az eredményes – kötelező betelepítési kvótát elutasító – népszavazással megváltoztassuk az EU migrációs politikáját – fejezte be beszédét Bakondi György.

GALÉRIA

 

A fórum végén a jelenlévők vették át szót és több izgalmas kérdést tettek fel az előadónak.

Sok álhír található az ellenzéki portálokon, hogy valójában a betelepülők nem maradnak a nyakunkon végleg, csak amíg elbíráljuk, hogy jogos-e menedék kérelmük. Igaz-e ez?

Bakondi: Jelenleg a nemzetállamok döntik el, ki a gazdasági bevándorló és ki a politikai menekült. Ha valóban igaz lenne ez a hamis felvetés, akkor mi értelme lenne, hogy országunk területén bíráljuk el akár több tízezer ember sorsát? Nem egyszerűbb, hogy ha be sem engedjük őket? Mi nem szeretnénk, hogy akárcsak 100 ember is idejönne, hogy itt bíráljuk el sorsukat.

Az ellenzék megpróbálja hiteltelenné tenni a népakaratot. Fel lehet-e ellenük lépni a jog eszközeivel?

Bakondi: Az ellenzék is felismerte, hogy saját szavazóik nagy része sem támogatja a kötelező kvótát. Ezért mondják azt, hogy az emberek ne menjenek el szavazni. De tekintsék felnőttnek az embereket, akik el tudják dönteni, mire szavaznak.

Mi a véleménye az önálló határőrség visszaállításáról?

Bakondi: Az, hogy milyen erős egy határőrizet nem függvénye annak, hogy ezt egy önálló szervezet végzi-e. Ma már a rendőrség is rendelkezik azzal a tapasztalattal, és módszertannal, ami elégséges határaink biztonságos védelméhez. A kiképzés alatt lévő 3 ezer határvadász is azért lett kitalálva, hogy ne kelljen innen Dunakesziről rendőröket rendelni a déli határhoz.

2016. szeptember 22.