Nős, 4 gyermek édesapja
2014. május 6. - Országgyűlési képviselő
2015. október 21. - Kormányzati kommunikációért felelős államtitkár

Bemutatkozás

1972-ben születtem Budapesten. Édesanyám építészmérnök, édesapám gépészmérnök. Én az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Karán szereztem jogi diplomát. Erős alapokat kaptam a szüleimtől. A hagyományok tisztelete, a családom iránti feltétlen szeretet és összetartás számunkra alapvető érték. Feleségemmel boldogságban neveljük négy gyermekünket.

A családunk az 1600-as évekig visszamenőleg tud a felmenőinkről. Közülük többen az 1848-as forradalom hősei, akik vagy karddal a harcmezőn, vagy tehetséges ügyvédként, a törvény eszközeivel harcoltak a magyar szabadságért. Tuzson János, Bem tábornok oldalán harcolt, ő vezette Székelyföld utolsó csatáját Nyergestetőn.

Politikai pályafutásomat 1989-ben kezdtem, az MDF-hez csatlakozva Antall József miniszterelnök ifjúsági tanácsadója lettem.  Eközben végeztem el az egyetemet.  Szerencsés vagyok, mert tanulhattam, azzal foglalkozhattam, amit szerettem, a munkámban sikereket értem el. A csaknem két évtizedes, kihívásokkal teli jogi pályám folytatása helyett azonban a közjó szolgálatát választom.

1999 óta foglalkozom Dunakeszi jogi ügyeivel, az elmúlt több mint egy évtizedben megismertem a térség problémáit, az itt élő emberek gondjait, nehézségeit. Büszke vagyok, hogy most a választókerület kért fel arra, hogy képviseljem a lakosságot, és segítsem a térség fejlődését, gyarapodását. Úgy érzem, hogy családapaként, friss szemmel, fiatalon de tapasztaltan azzal tudnék a legtöbbet adni, ha a választókerületünkért dolgozom.

Meggyőződésem, hogy a stabil munkahelyek által lesz tervezhető a jövő. Nagyon fontos a munkahelyek megtartása, megvédése és új munkahelyek teremtése. Mindez a nemzeti termelő ipar fejlesztésével  érhető el.  Ez a nagy múltú ipari üzemek felvirágoztatását és új ipari létesítmények térségbe telepítését jelenti. Ezáltal őrizhetjük meg és erősíthetjük tovább versenyképességünket. Mindezek mellett biztosítanunk kell gyermekeinknek a színvonalas oktatást, képzést, az iskolai, óvodai férőhelyeket.

Barátsággal,
Tuzson Bence