Családszervezetek I. Adventi Jótékonysági Vására

Családszervezetek I. Adventi Jótékonysági Vására

Az advent, az Úr Jézus Krisztusra való várakozás ünnepe, a szeretetről és nem utolsó sorban a családról és a mások megsegítéséről is szól – jelentette ki Tuzson Bence, a Várkert Bazárban november 26-án, szombaton megtartott jótékonysági vásáron. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár kiemelte: négy gyermek édesapjaként azt vallom, hogy a szeretetet akkor tudjuk teljességben megélni, ha van kikkel megosztani, szeretteinkkel, feleségünkkel, gyermekeinkkel.

Fontosnak tartom a család mellett, hogy ünnepeinket különböző keresztény, és baráti közösségekben is megéljük, és gondoljunk azokra is, akik most betegségeikkel küzdenek egy kórházi betegágyon. Ezért is csodálatos ez a jótékonysági vásár, mert testet ölt benne mindaz, amiről korábban beszéltem. „Engedjék meg, hogy egy személyes élményemet megosszam önökkel. Egy alkalommal, a kisfiammal el kellett menni a Tűzoltó utcai kórházba vérvételre. És amikor a feleségem hazajött örömmel újságolta, hogy ebben a kórházban valami olyan dolog történik, amit máshol nem tapasztalni. Ebben a kórházban ugyanis mindenki mosolyog. A nővér is mosolyog, ha az orvossal találkozik, akkor ő is mosolyog. És amikor a kisfiamtól vért vettek – ami neki nem egy örömteli esemény és el is pityeredett -, ám utána kapott egy kis rajzot, egy kis autót, amiktől nagyon hamar meg is vigasztalódott. És ő is mosolygott és egy jókedvű kisgyerekként jött ki a rendelőből. A szeretet, ami áthatja ezt az intézményt, ez nyomot hagyott benne. Ezért arra biztatok mindenkit, hogy itteni vásárlásaikkal segítsék a Tűzoltó utcai kórház Őrzők Alapítványát, akik áldozatos munkájukkal, szilárd hittel harcolnak a daganatos és leukémiás gyermekek gyógyulásáért.

Galéria

 

A Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) kezdeményezésére csaknem félszáz, családokat segítő civil szervezet fogott össze advent első vasárnapja előtti szombaton azért, hogy az Őrzők Alapítványon keresztül támogassák a Tűzoltó utcai Gyermekklinika leukémiás és daganatos betegeinek gyógyulását. A családokat támogató civil szervezetek, több tucat kézzel készített karácsonyi portékája, változatos színpadi programjai várták az érdeklődőket. Az adventi időszak nyitányaként Magyarországon eddig még nem tapasztalt összefogás valósult meg.

Hónapok óta készültek a lekvárok, a szebbnél szebb karácsonyfadíszek, szappanok, mécsesek és mézeskalácsok azért, hogy az árusításukból befolyó összegből lehetőség nyíljon felújítani egy olyan, jelenleg romos állapotú lakást, amely arra szolgál, hogy a Tűzoltó utcai Gyermekklinika kis hősei a kezelések alatt végig családtagjaik közelében tartózkodhassanak.

A kezdeményezéshez neves közéleti személyiségek, és a gazdasági élet fontos szereplői is csatlakoztak. A jótékonysági vásár fővédnöke Herczegh Anita asszony, a köztársasági elnök úr felesége, aki csodálatos adventi koszorúkat készített és árusított a vásárban.

Köszöntőt mondott a megnyitón többek között Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának (FICSAK) alapítója, Novák Katalin, család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, Vitályos Eszter Európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár, Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke és prof. dr. Szabó András, a Tűzoltó utcai Gyermekklinika igazgatója is.

2016. november 26.