CSOK fórum Ongán Tuzson Bencével

CSOK fórum Ongán Tuzson Bencével

ONGA – Lakossági fórum A 2017-es központi költségvetésben az elmúlt negyedszázad óta sosem tapasztalt óriási összeg, 211 milliárd forint lett elkülönítve otthonteremtésre – jelentette ki Tuzson Bence, július 17-én, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ongán, amely Miskolctól 10 kilométerre, keletre található.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára a Családi Otthonteremtési Kedvezményről (CSOK) tartott lakossági fórumon, mintegy 100 érdeklődő előtt elmondta: a jövő évi otthonteremtési összeg magába foglalja a CSOK-ra, a Nemzeti Otthonteremtési Közösségre (NOK), az általános forgalmi adó (áfa) csökkentésre, és az állami kamattámogatásra fordítható pénzt.

Tuzson Bence elismerőleg szólt a helyiek munkájáról, akik sokat tettek azért, hogy a 4.800 lakosú település 2013-ben elnyerhesse a városi címet, így a megye legifjabb városa lett. „Bár már az őskor óta laktak itt emberek, ám először 1222-ben, az Aranybulla kiadásának évében említik Ongát a történeti dokumentumok, amely Magyarország fellendülő időszaka volt” – hangsúlyozta az államtitkár. Utalt arra, hogy a legfrissebb, első negyedévi adatok alapján, eddig mintegy 10 ezer, a bankok által már befogadott CSOK igénylést tartanak nyilván.

„Ha figyelembe vesszük, hogy az új két CSOK rendelet február közepén lépett életbe, akkor a március végéig eltelt másfél hónap alatt ez a szám kiemelkedőnek mondható. Remélem, hogy a második negyedévi számok még pozitívabbak lesznek, amelyeket júliusban hoznak nyilvánosságra” – mutatott rá az államtitkár. A kérdezők leginkább a pénzintézetekkel kapcsolatos rossz tapasztalatokról, a tájékoztatás hiányosságairól számoltak be.

Tuzson Bence igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy az idő előrehaladásával a banki ügyintézők egyre inkább felnőnek a feladathoz. Ugyanakkor az előadó emlékeztetett arra, hogy még ha a bankokban valamit nem is tudnak, vagy elutasító határozatot is hoznak bárki CSOK igénylésével kapcsolatban, akkor a területileg illetékes kormányhivatalokba kell elmenni, ahol, ha megállapítják a CSOK jogosultságot, az már kötelezi a pénzintézeteket arra, hogy a jogos támogatást kiutalják.

Egy érdeklődő elmondta, hogy egy ház bővítésébe kezdtek, ám használatbavételi engedély még nincs, ám a bank elutasította CSOK igényét mondván, már belekezdtek a munkába. Tuzson Bence szerint ezt jogtalanul tette a pénzintézet, mivel ez esetben jár az igénylőnek a 600 ezer forintos támogatás, és azt tanácsolta forduljanak kormányhivatalhoz a támogatás jogosságénak megítéléséért. Másrészt az EMMI-nek és a Miniszterelnöki Kabinetirodának is lehet feltenni kérdéseket, amelyekre minden esetben válaszolnak jól felkészült szakemberek.

A város polgármesteri tisztségét 22 éve betöltő Madzin Tibor – aki 1994-ig az általános iskola pedagógusaként oktatott – reményét fejezte ki, hogy a település lakosságszámának évek óta emelkedő tendenciája a CSOK támogatás hatására új lendületet kap. Elmondta, hogy ha az új házat építeni szándékozók számára elfogynának az üres telkek, akkor az önkormányzat kész újabb területeket bevonni és belterületté nyilvánítani azokat.

2016.05.17.