Elektromos autók átadása Tarcalon

Elektromos autók átadása Tarcalon

TARCAL „Nincs magyar turizmus Tokaj hegyalja és Tarcal nélkül. Hiszen nincs a világnak olyan pontja, ahol ne ismernék az itt megtermelt szőlőből készített Tokaji bort. Ezért a magyar kormány minden lehetséges támogatást megad ahhoz, hogy e térség tovább szépüljön, épüljön. Meggyőződésem, hogy az ide befektetett minden forintnak van értelme és többszörösen megtérül” – jelentette ki Tuzson Bence.

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár erről május 17-én beszélt Tarcalon, ahol megtekintette a helyi Palackos dombon 2015 áprilisában felállított 8,5 méter magas, fehér gránitból kifaragott Áldó Krisztus szobrot és ünnepélyes keretek között átadott egy kétszemélyes, valamint egy 8 személyes elektromos kisautót, illetve kisbuszt, amely elsősorban a dombra szállítja majd az idős zarándokokat. Az Áldó Krisztus-szobrot – amely a szerencsi Szabó Sándor szobrászművész alkotása – Petró Attila egy gávavencsellői márvány-, gránit- és kőfeldolgozással foglalkozó vállalkozó adományozta a tokaj-hegyaljai településnek.

A két e-járművet a három helyi – a római katolikus, a református és a görögkeleti – egyház képviselői meg is áldották.

„Amikor megérkeztem Tarcalra, a gondozott utakat, parkokat, házportálokat látva az volt az első gondolatom, hogy ennek a településnek van gazdája, ami a polgármester úr munkáját is dicséri! Meggyőződésem, hogy a falu a jövő települése, ahol a magyar történelem ezer éves múltja találkozik a reményeink szerint még inkább dicső jövővel. Mert nem feledkezhetünk meg az 1100-ben itt tartott országgyűlésről, arról, hogy 1707-ben itt járt a nagyságos Rákóczi fejedelem, vagy éppen arról, hogy 1849-ben, a szabadságharc idején milyen hősiességgel verték vissza itt Schlick tábornok osztrák csapatait a magyar honvédek – jegyezte meg beszédében az államtitkár.

 

Butta László, Tarcal polgármestere elmondta: 2015-ben az ÉMOP „Kiemelt turisztikai attrakciók- és szolgáltatások fejlesztése” című projekt keretén belül a település 75 millió forinthoz jutott hozzá, amiből egyebek mellett megvalósították az Áldó Krisztus szoborhoz vezető zarándok- és panoráma-sétányt. Hozzátette: a szoborhoz felvezető földutak szilárdburkolatot kaptak, melyeket környezetbarát fényforrás világít meg, a biztonságra pedig a térfigyelő kamerarendszer vigyáz. A szoborhoz 130 lépcső vezet és a sétautak mentén összesen hétezer növényt telepítettek, különböző gyümölcsfákkal és cserjékkel mikro teraszokat alakítottak ki, amelyek az „Édenkert” érzését keltik.

A megfáradt túrázókra is gondoltak, így a sétautak mentén pihenésre alkalmas padokat, illetve asztalokat is elhelyeztek. A dombot megmászókat nem csupán a fenséges szobor látványa fogadja, hiszen a szobor mögötti szinten kilátó dombot alakítottak ki, ahonnan csodás panoráma tárul a kirándulók elé. A szobrot négy reflektor világítja meg, így messzi távolból is világító fáklyaként látható.

A tarcali projekt célja a vallási turizmus fellendítése. A fenti fejlesztések elvégzésével az Áldó Krisztus szobor a közelben lévő műemlék katolikus templom – az idén átadott Mária-zarándokház és a még átadásra váró, felújított Terézia Kápolna mellett – Mária-zarándokút fontos és kihagyhatatlan állomásaként töltheti be szakrális szerepét.

Tuzson Bence megtekintette a Palackos domb lábánál a római katolikus plébánia tulajdonában lévő zarándokszálláshely épületét is. Ez a korábban iskolaként működött – miután funkcióját vesztette – sokáig üresen állt, és egyre romlott az állapota. Az új funkció kézenfekvő, hiszen a településen keresztül halad a Csíksomlyót Mariazellel összekötő Mária-út. Innen kapta az épület a nevét is: Mária Ház. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által kiírt pályázaton az egyházközség mintegy 49 millió forinthoz jutott az átalakításhoz.

Tuzson Bence kifejtette: „Jó elgondolásnak tartom, hogy a mostani fejlesztésekkel is keresztény kultúránk szövetéhez való szerves tartozásunkat erősítjük. Talán régen volt olyan nagy szüksége a keresztény Európának és hazánknak a gyökereinkhez való ragaszkodáshoz, mint napjainkban. A másik szempont, amit kiemelnék, az a környezettudatosság, mivel az elektromos meghajtású járművek elterjesztése fontos cél, amivel megőrizhetjük természetes környezetünket.

Kívánom, hogy használják sokat ezeket az autókat, és hogy hamarosan rászoruljanak a járműpark bővítésére, mert ez azt jelentené, hogy sokan kíváncsiak Tarcalra, sokan érdeklődnek az itt felhalmozódott értékek iránt. Abban biztos vagyok, hogy aki egyszer ellátogat Önökhöz, vissza fog ide vágyni. Munkájukhoz erőt és kitartást, sikereket és eredményességet kívánok!” – közölte Tuzson Bence.

2016.05.17.