Új munkahelyek létesültek hátrányos helyzetűeknek

Új munkahelyek létesültek hátrányos helyzetűeknek

A kormány kiemelt célja, hogy mindenki, aki tud és akar, dolgozhasson. Ezért is örvendetes, hogy az elsőként megnyílt Bellozzo gyorsétteremben 35 olyan hátrányos helyzetűt alkalmaznak, akik csak nagyon nehezen tudnának Magyarországon munkához jutni – jelentette ki Tuzson Bence, hétfőn este Budapesten.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára kiemelte: fontos koncepciója e helynek, hogy a rugalmas munkarendnek köszönhetően a cég munkát tud biztosítani diákoknak, kisgyermekes édesanyáknak, megváltozott munkaképességű, mozgáskorlátozott embereknek.

„Ha olyan munkahelyek jönnek létre Magyarországon – akár nagy- vagy kisvállalati segítséggel – amelyekben ilyen hátrányos helyzetű embereknek tudnak munkát adni, az önmagában is érték” – hangsúlyozta Tuzson Bence.

Az itt létesülő új állások is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy – az európai tendenciákkal szemben – Magyarországon továbbcsökkenjen a fiatalkori munkanélküliség, és továbbemelkedjen a nők foglalkoztatási mutatója. Az államtitkár rámutatott: az embernek az az első gondolata amikor egy nagy nemzetközi cég megjelenik Magyarországon, hogy az hozza magával saját innovációját. Jelen esetben azonban magyar szakemberek tudását, leleményességét kell dicsérni, mivel az ötlet is tőlük származik és a multi  anyacég segítségével innen indulhat el világhódító útjára ez az étterem márka. Ennek lényege, hogy kombinálják a gyorsaságot a frissességgel. Az ételek útja ugyanis a megrendeléstől, az asztalig csak néhány percet vesz igénybe, miközben a tészta és pizza ételek a vendégek előtt készülnek el a látványkonyhában.

Az új étterem filozófiája: magyar ötletből, amerikai gasztrotanácsadók segítségével, friss olasz alapanyagokból és séfekkel, elérhető áron.

„Ami még eszébe jut az embernek, ha az étteremben körül néz, az a belső építészeti megoldások, a kivitelezés, a fa berendezési tárgyak kiemelkedő minősége. A minőség pedig értéket jelent és csak az versenyképes, ami értékes. A gondolat, az innováció maga is érték, amivel elindulhat ez az étterem. És érték az a koncepció is, ami megjelenik az itt dolgozók alkalmazásában, akik itt óriási lehetőséghez jutottak” – húzta alá Tuzson Bence.

Hozzátette: hazánkban ma már több mint 4,1 millió ember dolgozik, ami 450 ezerrel több munkahelyet jelent 2010-hez képest. Magyarországon folyamatosan javulnak a foglalkoztatottsági statisztikák, ami az új magyar gazdasági modell sikerességét jelzi.

„Az új étterem megnyitásával a The Fusion Group vállalatcsoport magyarországi munkavállalóinak a száma 900-ra nőtt. Kívánom, hogy ez az étterem koncepció sikeres legyen először itt Magyarországon, majd terjedjen el világszerte, mint ahogy az anyacég jól ismert gyorsétterem hálózata, a Burger King is” – közölte Tuzson Bence.